Németh Henrietta

A semmi

Hogy fogalmazzak oly könnyedén,
Miképp megszületett bennem ezernyi gondolat,
És állok itt magamban senkiként,
Miközben az idő hamuvá porlasztja csontomat,
S betakarózok a nyugtató semmivel,
Ami buja kísértetként követ és meg-megszorongat,
Oly édesen kéri, ne osztozzak rajta senkivel,
Mert menekvésem sok kínt és bánatot okozhat,
És mit számít, ha engem nyomaszt,
Nem lehet hírnöke se örömnek, se bánatnak,
Mégis a gondolat mosolyra fakaszt,
Ő mestere arcomon lévő megannyi álarcnak.